Megszűnt a fertőzésveszély, de még nem lélegezhetünk fel – virológus a száj- és körömfájás járványról

2025. április 15. 14:13

Óvatosságra intett Rusvai Miklós.

2025. április 15. 14:13
null

Bár megszűnt a száj- és körömfájás közvetlen fertőzésveszélye Magyarországon, a vírus továbbra is jelen van az országban – hívta fel a figyelmet Rusvai Miklós vírusszakértő az InfoRádióban

A szakember szerint csak a legutóbbi járványkitörést követő három hónap elteltével, tehát várhatóan július 2-án lehet majd kijelenteni, hogy a járvány véget ért.

Az érintett telepeken – így például Darnózselin és Dunakilitiben – már megtörtént az állományok felszámolása és elföldelése, 

így jelenleg nincs ismert fertőzött állatállomány az országban. 

Ugyanakkor a vírus továbbra is fertőzőképes maradhat a környezetben, különösen az egykori fertőzési gócpontok környékén.

A szakértő arra figyelmeztet, hogy a gazdáknak – különösen Győr-Moson-Sopron vármegye északi részén, valamint a Duna-menti, Szlovákiával határos térségekben – továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az állataik megfigyelésére, és szigorúan be kell tartaniuk a korlátozó intézkedéseket.

Ezt is ajánljuk a témában

Rusvai kiemelte a gazdák, a hatóságok és a média példás együttműködését, melynek köszönhetően sikerült elkerülni a társadalmi feszültségeket, szemben például Szlovákiával, ahol tiltakozások is voltak. 

Mindenki nagyon jól kezeli ezt a helyzetet.

 A hatóságok gyorsan intézkedtek, a gazdák elfogadták a kényszerintézkedéseket, és a lakosság is tudatában van annak, hogy ez miért fontos” – fogalmazott.

A korlátozások fokozatosan kerülnek feloldásra, de végleges enyhítésük csak július elején várható, amikor hivatalosan is lezárhatónak tekinthető a járvány.

Nyitókép: Flickr

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kicsikocsi
2025. április 15. 16:16
Eltüntetett kommentek a Mandineren. A hatásos kormánykritikus bejegyzéseket a szerzőjük megírhatja, de az a többiek számára az nem jelenik meg. VISZONT Mandinerék úgy tesznek a bejegyző felé mintha az ővé is a többi között lenne. (!) h ttps://mandiner.hu/gazdasag/2025/04/magyar-petereknek-letkerdes-hogy-brusszel-minel-tovabb-blokkolja-az-egeszsegugyre-es-az-oktatasra-elkulonitett-unios-penzeket pl. ezen a linken elérhető Mandiner cikkre adott kommenteknél somatic335 - Legyetek bátorak 2025. április 14. 22:13 "A kínai.......magyar gazdaság problémáira" Ezt is megértük.. ----- bejegyzése előtt és után is van egy amit csak a szerző felé jelenítenek meg Előtte pl. patikus 2025. április 14. 22:15 • I. rész Helyette ti csak ezt látjátok.: Ez D-dúr és e-moll 2025. április 14. 22:20 Abszurd!....... Hol voltak még 2022-ben a tiszás ep-képviselők? A patikus írás II. része is ott van, de az nektek nem, csak neki jelenítik megint meg. Mandinerék totál hülyének néznek itt minket. SZÉP?
Nagyhuba1
2025. április 15. 14:59
Remélhetőleg kiderül a fertőzés keletkezésének oka.
lukasenko
2025. április 15. 14:16
Megtalálta Gulyás a kémcsövet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!